Anglia - Premier League

Anglia  Premier League

Norwich - Manchester City
Meglepő győzelmet aratott a Norwich az elmúlt fordulóban, a Tottenham vendégeként nyertek 2:1 arányban. Jól jött számukra a győzelem, mivel az azt megelőző öt fordulóban csak egyszer nyertek.
Kevés sérültjük állandósult, így a kezdőcsapat is csupán forma alapján változik.

Három nyeretlen mérkőzésen szerzett mindössze két pontot követően újra nyerni tudott a City, hazai pályán mosták le 4:0-ra a West Bromwich csapatát. Mivel a nagy rivális United meglepetés-vereséget szenvedett, így belátható, öt pontra csökkent hátrányuk.
Továbbra is csak a sérült Yaya Touré és a száműzött Balotelli lesz hiányzójuk.

Kemény mérkőzés várható, a City esélyességével, ám ahhoz a vendégeknek igen jó játékra lesz szükségük.
Sunderland - Wolverhampton
Hektikus szereplést mutat mostanság a Sunderland, hiába szerzett a Manchester City és a Totenham ellen is egy-egy pontot, a legutóbbi, Everton elleni mérkőzésen csúnyán megégtek, idegenben kaptak ki 4:0-ra. Ellenben most javításra alkalmas vendég érkezik hozzájuk.
Jelentősen csökkent sérültjeik száma, ez elősegítheti a kicsit állandóbb teljesítmény elérését.

Kilátástalan helyzetbe került sorozatban hetedik vereségével a Wolverhampton, már kilenc pontra nőtt távolság a még bennmaradó 17. helyhez és már csak öt forduló van hátra. A másodosztályt már tényként kell kezelniük. Legutóbb hazai pályán oktatta őket az Arsenal, 3:0-ra kaptak ki.
Bassong kiállítása miatt eltiltást kezdi letölteni, mellette csupán három sérült akad, nem ezen múlik a kiesés...

Csak a Sunderland hektikus szereplése miatt nem borítékolható a hazai győzelem.
Swansea - Blackburn
Katasztrofális forma jellemzi a Swansea együttesét, a hétvégi, Queens Park otthonában összeszedett 3:0-ás vereség zsinórban már a negyedik vereségük volt. Szerencséjük, hogy eddigi szereplésükkel biztonság, 10 pontos távolságban vannak így is a kieső helyektől.
Hiába a pocsék forma, a kezdőcsapat állandósult.

Lehet a kiesésébe kerül a Blackburn csapaténak az elmúlt hetek rossz szereplése. A Liverpool elleni hazai vesztes mérkőzés már sorozatban a negyedik volt. Szerencsájük sincs, a Liverpooo az utolsó pillanatokban szerzett góllal nyert ellenük 3:2-re. Amennyiben nem állnak talpra, elbúcsúzhatnak az élvonaltól, mivel három pont távolságra állnak a bennmaradó 17. helytől.
Mindössze a sérült Grella képviseli hiányzókat, így csak rajtuk múlik a feltámadás.

Háromesélyes mérkőzés vár ránk, nem lenne meglepetés a döntetlen.
West Bromwich - Queens Park
A mérkőzés időpontja:
Hiába a nyeretlen fordulók után aratott múlt hétvégi győzelme a West Bromwich együttesének, a legutóbbi hétközi fordulóban újra vereség következett, a Manchester City feltámadását kellett elszenvedniük, 4:0-ra kaptak ki.
Egyre több a sérültjük, köztük sajnos mindkét magyar játékossal. Ráadásul Ridgewell és Brunt is kisebb sérülésük ellenére kényszerülhetnek játszani.

Hetek óta kiszámítható a Queens Park teljesítménye, hazai pályán győzelmek, idegenben pedig vereségek követik egymást. Ennek megfelelően a hétközi fordulóban a Swansea együttesét fogadva nyerek 2:0-ra. Ezzel az 50%-os teljesítménnyel továbbra is hajszál választja el őket a kieső helyektől, jelenleg is mindössze két pont.
A féltucatnyi sérültjük továbbra is jórészt a középpályás és támadószekciót érinti, így Buzsáky Ákos kezdőcsapatba kerülése is megkönnyülhet.

Megjósolhatatlan a mérkőzés kimenetele, hiába idegenben játszik a Queens Park, a West Brom rossz formája ezt ellensúlyozza.
Manchester United - Aston Villa
A mérkőzés időpontja:
Nagyon fontos mérkőzés következik, a hazaiaknak a bajnokság megnyerése, a vendégeknek pedig a közeledő kiesőzóna miatt.

A MU a sorozatos győzelmei után komoly meglepetésre kapott ki hétközi fordulóban, a Wigan otthonában 1:0 arányban. Ami furcsa volt, hogy a játék képe alapján megérdemelten! Így a városi rivális, City előtt öt pontra csökkent az előnyük, újra nyitottá vált a bajnoki címért folytatott verseny.
Ettől eltekintve az állandóság jellemzi őket, mind a sérülteket mind a változatlan kezdőcsapatot illetően.

A nehéz helyzetben lévő Aston Villa újabb döntetlen után van túl, hazai pályán játszottak hét közben 1:1-et a Stoke ellenében. Az elmúlt hat fordulóban mindössze egy győzelmet arattak és a sok döntetlen - messze ők a liga döntetlen-királyai - csak közelíti őket kiesőzónához, már csak hat pont választja őket el tőle.
Cuéllar és N'Zogbia visszatérése stabilizálhatja a csapat védekezését.

A valószínűsíthető hazai győzelem a papírformát igazolná.
Arsenal - Wigan
A mérkőzés időpontja:
A győzelmi szériát lezáró meglepő, két héttel ezelőtti Queens Park elleni vereséget követően újra két győztes mérkőzésen van túl az Arsenal. A hétközi fordulóban idegenben játszva oktatták a másodosztályba készülő Wolverhampton együttesét, 3:0-ra nyerve. Így megerősítették helyüket a tabella harmadik helyén.
A majd féltucat sérült mellett Koscielny sárga lapos eltiltását tölti, ezzel együtt a kezdőcsapat erősen rotálódik.

Káprázatos formába lendült a Wigan, ennek legutóbbi bizonyítéka a hét közben hazai pályán bemutatott bravúr, a MU 1:0 arányú, megérdemelt legyőzése. Ezzel az elmúlt négy fordulóban három győzelmet is arattak, ráadásul az egyetlen vereségük is vitatható körülmények között született, a Chelsea otthonában. A győzelmeknek köszönhetően jelentően javultak a bennmarási esélyeik, a reménytelen, utolsó helyezésről előreléptek a 17., már bennmaradó helyre.
A jelentős formajavulás egyik letéteményese az igen kevés sérült, a kulcsemberek hetek óta rendelkezésre állnak és jól is megy nekik.

Első ránézésre borítékolható a hazai győzelem, ám a vendégek igen jó formája miatt a fokozott óvatosság ajánlott.
Bolton - Everton
A mérkőzés időpontja:
Owen Coyle-nak is sok a hiányzója ezen a hétvégén, de csak egy új név tünt fel a távollévők listáján, méghozzá Joe Riley-é, a fiatal jobbhátvédé, térdínsérüléssel bajlódik. Jó hír, hogy Ivan Klasnic visszatérhet a kezdő tizenegybe. A Bolton teljesítménye kiszámíthatatlan, a káprázatos, Stoke elleni 5:0 után belefutottak egy 2:1-es zakóba a Wigan otthonában.

A másik oldalon Syilvain Distn, Phil Neville és Jack Rodwell játéka nem bizonyos még, ők a Wolverhampton ellenni sikerből sem vehették ki a részüket legutóbb. Anichebe pedig továbbra sem bevethető. A tabella 12. helyén várja a csapat ezt az összecsapást.

Mindkét gárda elég következetlenül játszik az utóbbi időben, talán a hazai pálya mitt a Bolton esélyei nagyobbak.

Stoke - Blackburn
Tony Pulish osztagának vold ideje pihenni, hiszen nem volt EL forduló hét közben. Begovic és Whelan nem nyújtott maradandót az előző körben, feltételezhetően az Euro 2012-es rájátszásban vívott kemény mérkőzéseik miatt. Sidibe továbbra is sérült.

Steve Kean nincs irígylésre méltó helyzetben, hosszú hiányzó listája okozza a legnagyobb fejtörést, főként a védelemből, meghatározó emberek. Szeptember 17. az utólsó nap, amikor utóljára sikert tudott elérni a Blackburn, a Premier Ligue-ben. Utolsó meccsükön is csak a végső pillanatban sikerült pontot menteniük. A védő duó, Samba és Olsson egyaránt kisebb sérüléssel bajlódik. David Dunn-t piros lapja miatt függesztették fel, míg Simon Vukcevic orrtörés miatt kényszerül kihagyni ezt a találkozót.

A Blackburn pillanatnyilag eléggé ingatag és a rendkívül sok hiányzó is az otthoniak felé billenti a mérleg nyelvét.

Chelsea - Wolverhampton
Ashley Cole az egyetlen friss, kétes hiányzó, a hatalmas nyomás alatt lévő, Andre- Villas Boas csapatában. Hullámvölgyben a Chelsea, vereség vereség hátán, otthon is, a BL-ben is, Leverkusenben, ráadásul nem rég még a Genk otthonában sem sikerült diadalmaskodniuk. Michael Essien most hiányozni fog, míg Hilario már bevethető lenne, de mivel Petr Cech pályára lépése semmilyen téren sem kétséges, így kizárt a második számú kapus játéka. Didier Drogba jól teljesített hét közben, így most nem Torres-t várjuk a kezdőbe.

A Farkasok háza táján sem kerek minden. A meghatározó középpályás duó legutóbbi meccsükön kiiktatta magát, azaz Stephen Hunt és Jaie O'Hara nem lesznek a pályán, mindketten begyüjtötték 5. sárgájukat, ami 1 meccses eltiltást von maga után. Feltételezhetően David Edwards és Adlene Guedioura veszik át a helyüket. Richard Stearman eltörte a csuklóját, nem tudni még, hogy mikor térhet vissza. Kevin Foley pedig bokasérült, várhatóan karácsony előtt nem játszhat.

Ez a mérkőzés tökéletes Andre- Villas Boas számára, hogy egy kisebb részt kiköszörüljön a csorbából. A Wolverhampton egy helyel kerüli csak el a kiesési zónát, idegenben nagyon gyengék, Chelsea hengerre számítunk.

Manchester United - Newcastle United
Wayne Rooney végigülte a Benfica ellenni BL meccset, feltételezhetően Sir Alex Ferguson ezen húzása azért történt, mert hadba akarja küldeni legjobb csatárját a Newcastle ellen. Kétséges még Anderson, Smalling és Welbeck állapotatis, de jó esélyel számíthatunk szombati játékukra. Michael Owen, Tom Cleverley és Darron Gibson biztosan nem lesznek a pályán. A Vörös Ördögök mostanában nem hozták a legjobb formájukat, de mesterük tudja, hogy hogyan lehet jó játék nélkül is eredményt elérni.

A Szarkák legutóbbi meccsükkön veszítették el veretlenségi sorozatukat, ugyanakkor még mindíg ők büszkélkedhetnek a legjobb védelemmel a ligában. Eddig Obertan és Best meglehetősen rendszeresen a kezdőben kaptott helyet, most nem számíthatunk szereplésükre lábújj- és ágyéksérülésük miatt. Cheik Tiote pályára lépése szintén kétséges. Sylvian Marveaux ágyéksérülés miatt biztosan távol marad.

A Manchester City után egy újabb kemény dióval kell szembenéznie Alan Padrew együttesének. Ha meg akarják őrízni pozíciójukat, nem szabad olyan védelmi hibákat ejteniük, mint előző ellenfelük ellen. Mondhatjuk, hogy hétközben a Benfica megmutatta a receptet, ugyanakkor, ha szoros mérkőzésen is, de a Manchester az esélyesebb.

Norwich - QPR
Paul Lambert-nek nem nehezíti a dolgát újabb sérülés. De Vaughan, Ward, Ayala és Whitbread pályára lépése még mindíg kétséges. Legutóbb, jó játékkal, szoros meccsen 2:1-re kaptak ki az Arsenal-tól.

A másik oldalon Joey Barton begyűjtötte ötödik sárgáját, emiatt nem vehet részt a találkozón. Helyette Shan Derry lehet központi középpályás.

Mindkét fél jól szerepel ahhoz, hogy 12 méskőzés után stabil középcsapatként tekinthessünk rájuk. Nem kis teljesítmény ez egy friss Premier Ligue-es gárdának. Azt hiszem egy pontosztozkodás lenne a legreálisabb végeredmény.
Vip Tippmix tippek és eredmények, online fogadás foci mérkőzések végkimenetel megjoslása. Az európai négy topliga és a Magyaror OTP Bank Liga NB1 valamind a BL mérkőzéseinek beharangozója a 2015/16-es szezonban. Az egyes fordulókhoz tartozó előzetesek a mérkőzésekhez közeledve folyamatosan frissülnek.